MEAFC - Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club

Menü

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szavazás

Hányadik helyen végez a csapat a bajnokságban?

1-5. hely (6 / 10%)
6-10. hely (14 / 22%)
11-15. hely (27 / 43%)
16-18.,tehát kieső (16 / 25%)

Szavazatok száma: 63

Létrehozás időpontja:
2006-11-14 11:43:29

Szavazás lezárva:
2007-07-28 08:50:13


Lezárt szavazások
 

Pontos idő

 

Naptár

 

Statisztika

Enveco Free Stat 

 

Számláló

Indulás: 2006-11-09
 
görgető
 

LINKEK

 
lapoz
 
egérk
 
MEAFC Történelem

A MEAFC rövid története 

 

    1949. szeptember 23-án megkezdődött az oktatás a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. És ahogy az lenni szokott, a tudományos érdeklődés mellett a legnagyobb kohéziós erőt a sport jelentette az egyetemisták számára. Dr. Terplán Zénó professzor úr az alábbiak szerint emlékezik erre: „…az itt tanuló ifjúság és zömében ugyancsak fiatal oktatói testület minden szabályozástól függetlenül az első pillanattól sportolni kezdett. A gimnázium udvarán hangosan pattogott a bőrlabda akár dobták, akár rúgták azt a salakos kispályán és a kaucsuklabda is szinte éjjel-nappal hallatszott az épület minden szintjének folyosóin.”

    Az 1950-es évek elejére az ország sportélete teljesen átszerveződött. A folyamat részeként megalakult egy, a magyar főiskolai és egyetemi sportot összefogó szervezet, a Haladás SE. Ehhez a szövetségként működő rendszerhez kapcsolódott a miskolci egyetem addig öntevékenyen sportoló csoportja is.

     1951. március 12-én az Egyetemi Közgyűlés kimondta a MISKOLCI HALADÁS SE megalakulását, melynek első elnöke Gyöngyösi Béla lett. Sok-sok nehézség, az anyagi feltételek állandó hiánya ellenére a Miskolci Haladás SE megalakulásától kezdve jelen volt a megyei, főiskolai és egyetemi sportrendezvényeken. Sportolóink egy-egy alakalommal már országos versenyeken is indultak.

    1956 eseményei a sportot sem hagyták érintetlenül. A forradalom leverése után újabb nagyhorderejű változtatásokra került sor. Az egyetemi és főiskolai sportélet irányítására új intézményt hoztak létre, mely kötelezte az összes volt Haladás sportegyesületet, sportkört, hogy alakítsa meg önálló egyetemi sportklubját. Ennek megfelelően az állami vezetés irányelveit szem előtt tartva egyetemünkön, rektori engedéllyel, önálló egyetemi sportegyesület létrehozására Ideiglenes Intéző Bizottság alakult, Dr. Petrich Géza, egyetemi tanár elnökletével.

    1957. június 19-én megalakult a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem sportklubja, Dr. Petrich Géza javaslatára, Műszaki Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) néven. Ezt a szervezeti formát és elnevezést az illetékes szerv ideiglenesen jóváhagyta az egyesület vezetőségválasztó közgyűlésének összehívásáig, melyre 1959. február 26-án került sor. A közgyűlés Dr. Petrich Gézát választotta az újjáalakult egyesület elnökévé. A megalakuláskor a következő szakosztályok működtek: asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kosárlabda, labdarúgó, röplabda, sí, torna, úszó és vívó.

    Az egyetem fennállásának 10. évfordulója tiszteletére, -a sportban a közösségi szellem elmélyítésére– az Egyetemi Tanács vándorkupát adományozott, mellyel Egyetemi Vándor Kupa néven egyedülálló tömegsport-rendezvénysorozat kezdődött egyetemünkön. Az EVK alapításának ötlete, pontozási rendszerének elképzelése ismét csak, a már méltán oly sokat említett Petrich Géza érdeme. Az első EVK versenyszám az úszás volt; 1958. szeptember 24-én, Tapolcán. Majd az évek során egyre több sportág bevonásával került megrendezésre a versenysorozat, mely 7 év szünet után az 1997-98-as tanévben indult újra útjára  és azóta is minden évben színvonalas versenyeket, érdekes elfoglaltságot jelent mind  egyetemünk diákjai, mind dolgozói számára.

A jelenlegi versenyszámok:

 Egyéni:                          Csapat/ 10 fős csapatokkal/:

Asztalitenisz                 Kispályás labdarúgás

Tenisz                           Kosárlabda

Tollaslabda                   Atlétika

Sakk

Atlétika

Darts

     1976- ban került sor az egyesület fennállásának 25. Évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozatra, melynek egyik kiemelkedő állomása volt a város nevének felvétele. Az elnökség azzal a kéréssel fordult a város vezetőihez, hogy a Műszaki Egyetemi Atlétikai és Futball Club helyett, kifejezve a városhoz történő kötődést, engedélyezzék a város nevének a klub nevében történő szerepeltetését. 1976. április 01-től a város engedélyével az egyesület neve:

Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club

    Az 1980 –as évek elején óriási változást hozott a klub belső átszervezése; először az íjász-szakosztály került megszüntetésre, majd ez a sors jutott osztályrészül a cselgáncsozóknak, a túramotorosoknak, valamint a sakkozóknak is. Megalakult viszont új szakosztályként az úszás-vízilabda, a torna, a tenisz és a későbbiek folyamán a tollaslabda is.

    Sok munkát, ugyanakkor örvendetes minőségi javulást eredményezett a klub életében az új létesítmények birtokbavétele (1983), a csarnokba történő átköltözés. Erre az időszakra esett az egyesület és a Testnevelési Tanszék megalakulásának 30. Évfordulója, melyet a klub nagyszabású sportrendezvényekkel ünnepelt, a Jubileumi Egyetemi és Sportnapok keretében.

    Ehhez az időszakhoz köthető a DSK magalakítása is (1986. november 04.), amely a mai napig a MEAFC egyik szakosztályaként működik.

    Végül, de nem utolsósorban szólnunk kell az idei jubileumi esztendőről, mikor minden sportbarát egyik legfontosabb feladata, hogy múltjához méltóan köszöntse fel 50. születésnapján a MEAFC-ot.

 Az egyesület eddigi elnökei:

¡          Gyöngyösi Béla (1951-19529

¡          Nagy István (1952-1953)

¡          Dr. Terplán Zénó (1953-1957)

¡          Dr. Petrich Géza (1957-1966)

¡          Dr. Pethő Szilveszter (1966-1971)

¡          Dr. Antal Boza József (1971-1974)

¡          Mörk János (1974-1985)

¡          Dr. Novotni Zoltán (1985-1989)

¡          Bak István (1989-1995)

¡          Dr. Csótai József (1995-1998)

¡          Dr. Besenyei Lajos (1998-

     A MEAFC,  fennállásának fél évszázada alatt szinte megszámlálhatatlan kiváló sportolóval dicsekedhet. Közülük jó néhányan abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy sportkarrierjük koronájaként magukra ölthették a „címeres mezt”, ők a 

leghíresebb sportolóink:

Atlétika:   - súlylökés, gerelyhajítás

                 - hosszútávfutás

Faragó János

Domonyik Gábor

Stoll Lóránt

Vincze István

Vincze Tamás

 

Kosárlabda:

Orosz László

Labdarúgás:

Szávai Péter

Meggyes Gábor

Vass László

Herr István

Haffner György

Súlyemelés:

Diószegi Sándor

Tájfutás:

Bokros Andrea

Bokros György

Bokros István

Domonyik Gábor

Lovasi Katalin

Siménfalvi Zoltán

Triatlon:

Kropkó Péter

Lovasi Katalin

Siménfalvi Zoltán

Vívás.

Kulcsár Győző

Egyesületünk a sportolók és a sportot szeretők nagy  megelégedésére országos színtű rendezvények egész sorának adott és ad otthont. Szinte évente megrendezésre kerül néhány nemzetközi vagy országos torna, ahol versenyzőink összemérhetik tudásukat, kitartásukat, ügyességüket.

 

Nemzetkőzi és országos szintű versenyeink:

¡          Borsodi Tornászfesztivál

¡          EVK (évente 1997-töl)

¡          MEFOB döntők egész sora                    

¡          Miskolci Egyetemi Kosárlabda Kupa (1976-tól)

¡          Szarvasűzők (évente 1991–töl) 

¡          Sörömfoci (évente 2000-töl)

¡          Tájfutó Egyetemi és Főiskolai Világbajnokság (1986)

 

 

 

 

Következő mérkőzés

  

A 06/07-es szezon véget ért.
A 11. helyen végeztünk.

HAJRÁ
MEAFC!!!

 

Visszaszámláló

 

TABELLA

  1. Sajószentpéter 82
  2. Encs                 79
  3. Sárospatak        74
  4. MVSC               74
  5. Mezőcsát          67
  6. Tomor-Lak         65
  7. Arnót               56
  8. Onga                50
  9. Nyékládháza      47
  10. Szirmabesenyő  41 
  11. Sajóbábony       31
  12. M E A F C          28
  13. Varbó               27
  14. Abaújszántó      27   
  15. Pálháza            17
  16. Tolcsva            14
  17. Hódoscsépány   12 
  18. Bodroghalom      9
 

Hírvivő

 

Szavazás

Ki nyeri a bajnokságot?

Sajószentpéter (18 / 58%)
Encs (4 / 13%)
Sárospatak (0 / 0%)
MVSC (2 / 6%)
Más (7 / 23%)

Szavazatok száma: 31

Létrehozás időpontja:
2007-03-19 10:53:08

Szavazás lezárva:
2007-07-28 08:49:56


Lezárt szavazások
 

Linkek

 

MÉDIA

 

 

 

 

 

 

 

 

 
betű
 
egér
 
izé
 
köszöntő
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.